Egyrészt ismét, és végérvényesen fújjj. Jaj de nem hiányzott. És még felszerelkezve sem voltam, úgyhogy besöpörtem egy együttérző mosolyt  a boltos csajszitól, miután ránézett az arcomra és beütötte az egy szem termékemet reggel nyolckor. ÉS NEM AKAROK TÖBB GYEREKET. Úgyhogy kell egy biztos megoldás. Nőgyógyi 3 opciót vázolt. 1.spermicidek (fogalmam sincs milyenek, hatnak e. Anno ezer éve egy barátnőm próbálta, ezt is onnan tudom, mert odavolt mennyire csípte mindkettőjüket. Bár lehet azóta fejlődtek ezek is..) 2. tabi (szoptatás melletti hormoncsökkentett, ergo nem tuti a siker, vigyorog és hozzáteszi, h rá később is számíthatok..) 3.figyelem és elérhető eszközök. Legutóbb ez utóbbi lett alkalmazva, a végeredmény ismert (jut eszembe le kéne cseréljem a vonalzót, mert a 'bármikor jöhet a baba' lassan vészjóslóan hat). Dönteni kéne, de melyik tuti.

 

Másrészt menjen v maradjon? A szóban forgó eszköz a Liló cumija. Ugyanis nappali alvásaink elég szerves része lett. (eddig csak nappal) Hülyeség,h csak három hónapos korától szokik rá vmire, mert ma is végig üvöltött, míg meg nem kapta, s egyből aludt is. Viszont később még nehezebb lehet leszoktatni, és nem mulatságos bejárkálni félóránként, mert kiesett, és HOOOOÁÁÁÁL van. Szóval meg kéne küzdeni az elemekkel. (gondolok itt, 'a teremtsünk nyugodt légkört az alváshoz, majd ...', de persze egy medve kommentál az ágy lábánál, és nem mindig érti, h  a cssss neki is szól).


2011. febr. 17. 12:08

Eddig 10 komment érkezett


  • 1.  letezo
    2011. 02. 17. 12:47

    én egészen biztos vagyok benne, hogy nálam a spirál lesz az. ezen még nem gondolkodtál?


  • 2.  Kreativ Hobbi
    2011. 02. 17. 12:51

    Én csak halkan mondom és kussolok, de anyám spirál mellett teherbe esett...


  • 3.  lamadre
    2011. 02. 17. 13:37

    Progeszteron injekció? 3 hónapig hat és nem menstruálsz. Szerintem borzalmas, ha az emberben van valami nem oda való tárgy. Legalábbis számomra elképzelhetetlen, mindamellett, h biztos kevésbé hat szarul a szervezetre, mint egy hormonbomba.


  • 4.  lamadre
    2011. 02. 17. 13:38

    a cumi meg szerintem nem olyan gáz, mint ahogy mindenki gondolja. Mira pl napközben egyáltalán nem kéri, alváshoz igen, de az meg oké.


  • 5.  Kreativ Hobbi
    2011. 02. 17. 15:27

    Ezt a cumiellenességet én sem annyira értem... Egy felnőtt sem cumizik. Majd leszokik róla a gyerek, azt jóvan! :) Ha meg megnyugszik tőle, akkor meg mindenki boldog. :)


  • 6.  lamadre
    2011. 02. 17. 23:25

    a másik meg, ami szerintem a spirál ellen szól, hogy az el tud kopni, emiatt leginkább annak a korosztálynak ajánlják, aki már nem él annyira aktív nemi életet. De ez az információ kb 10 éves.


  • 7.  letezo
    2011. 02. 18. 9:48

    ezt elképzeltem,mint a ceruza, ahogy eltompul. az én nőgyógyászom a Dénes születése után kifejezetten ajánlotta, mindenféle modern tulajdonsággal. minimális hormonkibocsátású is van, a lehető legnagyobb biztonság érdekében. fejlődtek a dolgok ezen a téren is.
    (tisztára, mintha spiráldíler lennék, he-he-he...)


  • 8.  lamadre
    2011. 02. 18. 9:58

    BREAKING NEWS!!! lelepleződött a spirálmaffia egy magyarországi szervezete, melynek tagjai az internet segítségével elbizonytalanodott kismamákat próbáltak tapasztalataikra hivatkozva spirálvásárlásra bírni. A rendőrség tovább nyomoz az ügyben. De ne aggódj, én nem doblak föl. :D


  • 9.  zsof77
    2011. 02. 18. 10:53

    :) még mindig jobb, mintha az elköttetés maffiájával álnánk szemben :)
    és arról mit mondott a dokid, h mi van ha elmozdul és elkezd dőlni belőled a vér, meg begyullad, v ez is elavult ? anyumnál mindig ez volt, emiatt félek tőle picit


  • 10.  letezo
    2011. 02. 18. 21:44

    hátöö... ez még a nagyon külföldön tanult, nagyon gondos és figyelmes (azóta nagyon feltört) magándokimnál volt. nem hiszem, hogy olyasmit ajánlgatott volna, ami igazából ártalmas.
    (anyámnak pl az elmúlt 10 évben semmi mellékhatás.) viszont dereng valami, hogy nem árt évente kontroll, de arra meg a rákszűrés miatt amúgy is megy az ember.
    na, mindegy, mivel nálam szinte biztosan ez lesz, beszámolok majd a tapasztalatokról.

    lamadre: köszi, bandatag maradhatsz. :D

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.







Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.