Manolak:)

:) Csak eszembe jutott egy múlt heti kép, és érzés.

Villamos, este 7, NÉGY gyerekes szülőpár a csibék körében üldögél, minden csibe tevékenykedik vmit, vagy mesél vmiről.

A két szülő fáradt tekintettel beszélget a buksik felett. "Mi volt a munkahellyel? Semmi jó? És Te megbeszélted a dolgaid X-szel bent? (még komorabb tekintett) Sajnos nem jutottunk megoldásra." Majd odafordult az egyik csibéhez, arcáról eltűntek a felhők és lágy mosollyal megcsiklandozta a kislányt, aki egyből csillogó nevetéssel nézett vissza rá.

Hát vhogy azóta azt érzem, h micsoda nagyság kell hozzá, h bármennyi gond és nehézség mellett igenis van energiája, h arcáról minden egyéb gondolatot törölve, játékosan forduljon a gyermekhez. És mintha nem lenne semmi és senki más, csak rá figyelve, megnevettesse, bármilyen körülmény közt. Hogy ennyire külön tudja választani szinte a gondolatait, hogy jut még erre is ereje és képes figyelni a másikra ennyire.

Este, fáradtan, gondokkal, négy csöpp mellett is.