Manolak:)

Tegnap elég bezuhantam, a vmit de rosszul csinálok szindrómába, és vhogy sorra eszembe jutottatok. Mindenkinél azok a dolgok, melyeket annyira becsülök, és úgy szeretnék mindig annyi erőt, h elsajátítsam, v úgy csináljam.

Pl.: Cukit mindig csodálom, mennyi türelme és kitartása van, h rengeteget foglalkozzon Pannival. Annyit mesélsz neki, és annyi mindent tud, h elképesztő. H mindent meg tudtok beszélni.

Lamadrétől azt, ahogy elmagyarázza a saját érzéseit. Pl mikor összevesztek Mirával, és le tudsz hozzá ülni utána, elmondani, h miért borított ki. Bocsánatot kérsz, elmondod mi esett rosszul, és újra azt ami kiváltotta. És végül nyugodtan átbeszélitek. (Jaj mikor odáig jutok, h estére csak ráordítsak Szaszára, nem mindig tudok olyan hamar kijönni a szomorúságból és haragból, h így tegyem, mint te.)

Letezotől azt az elképesztő szeretetet, nyugalmat, türelmet, és játékosságot, ahogy a két babushoz fordul. Ahogy (sztem) szinte mindig játékosan, kedvesen magyaráz, megmutat mindent. És még felújítani is van kitartása. :)

Sapitól (bár mostanában kevesebbet tudok rólatok), ugyancsak a türelmet, amit egy sajtkukac mellett képes megtartani, mindig vinni játszani, lefoglalni. És még a maga dolgait is képes megvalósítani.

Levezetőtől, hogy bár sokat gondolkodik, elemez, mégis mindig megtalálja a dolgok lényegét, és mind jobban kiismeri a saját érzéseit. Babussal meg olyan ösztönösen jól bánik, rengeteget foglalkozva vele, h csak na.

Juliéktól, h mindig olyan csillogó szemű. H mennyi szeretettel vehetik őt körbe.

Parttól, h ember legyen a talpán, aki egy érzékenyebb ugyanakkor mindent felfedezni vágyó kisfiút, ennyire tud kezelni. H szinte egyedül képes mindig feltöltődni, és minden akadályt leküzdeni. És egy huncut szempár jelzi, mennyire jól csinálja.