Manolak:)

Hát be kell valljam, h híztam. Minek után önfeláldozó üzemmódban csokit eszünk napok óta, h ne maradjon annyi a gyerekeknek. Az a jó, h bár többen meghallották a kérést miszerint túró rudi,tejszelet, gyümi is remek egy mikulástól, mégis mindenből nem egy tonnát, hanem ugye kettőt kaptunk, mert bár Lilmó csak egy éves, mégis igazságosan kell mindenből.

És miután gondolja anya, h egy mikulás belefér uzsi után, lelkesen hozza, majd mesél és hopp feltöri... Hát nem lett volna szabad. Innentől a délután pár órára befagyott a sírunk-nagyon sírunk állapotba, kezét maga elé tartva, potyogó könnyekkel, egy szót hajtva : MIKULÁÁÁS!!!JAJ!!!Szegény mikulás...

Eszembe juthatott volna, h veszélyes ebben a korban mindez. Úgyhogy mire igyekeztem kimagyarázni, h a mikulásnak nem lett baja és ez csak csoki ott előtte (nem is evett belőle), hát szídtam magam rendesen. :) Valahol lenyűgöz, h ennyire erős a képzelet, csak adott percben, mit mondj, h ne is vedd el mindezt, de mégis megnyugtasd.

Eszembe villant a négy éves unokahúgom, akinek a szülinapja dőlt dugába, mikor a lelkes szülők az imádott pónit próbálták tortába önteni. Csak ők sem gondoltak bele, h annyira jól sikerült az alkotás, h innentől nem szabad megvágni a tortát.

Mindegy. A nyuszival majd óvatosabb leszek.