Manolak:)

Picit eltűntem, pedig rengeteg minden kavarog.

A legfontosabb felismerés magamhoz: fogalmad sincs, mit mikor hogy kell értékelni! (dirr pofon :)) Plusz zárójelben, nem tudsz KOMMUNIKÁLNI, könyv kell, de komolyan, mert vhogy úgy érzem, mintha szépen bekuckósodtam volna egy kis világhoz, aztán nem tudod lassan kifejezni magad a másikban, mert úgy elszoktál szinte tőle.

Mit nem tudtál értékelni?

Vicces, mert rengetegszer itt keseregtem, h de rossz itthon lenni csak, csupa házimunka, apró cseprő feladatok (Két gyermek dolgai, HAHA, :) nem kevés) és nem változik semmi, minden nap hasonló, stb.. Most meg, mint egy függöny, kezd felszállni a köd, és érzel egy fájó felismerést: 'ej milyen szép is volt ez:), nyugodt, békés, egy csodának szentelt időszak! '. Milyen jó, h most így érzem, akkor meg nem.

Most! Most álmodtam vmit. Egyre jobban érzem, h egy óriás lesz, ami meg rám szakad. Nem lehet egyedül elvinni. Meg kell tanulni együtt élni vele, időt beosztani, mert közben meg annyira fontos ez az időszak babusoknak is. Azt akarom, h a velük töltött idő csak nekik szóljon. Leülve, játszva, bevonva. Közben a házimunkát hellyel-közzel megcsinálni együtt.

Csak még tanulnom kell ezt is. Nagyon nehéz, mindennek új ritmust, hangsúlyt adni. Mindenesetre újra megújul a hozzájuk (babusok) fűződött érzelemvilág (vagy nem is tudom, h írjam le). Még fontosabbnak érzem őket, jobban figyelek rájuk. Eddig is különleges volt, mégis lassan nem élveztem, feladatként éltem meg, türelmetlenné tett, nem is tudom. Most ez eltűnt. Helyette még nagyon nehéz az időt beosztani, meg a "több idő kéne, de a babusok szabják a határt" bűvkört orvosolni.

Mindenkinek kellemes ünnepeket!:)