Manolak:)

Mivel időszakosan annyira felhúznak a hírek, így nyár óta annyira nem is néztem. És sokkal nyugodtabb vagyok az tuti. Viszont néha úgy néznek rám páran, mikor kiderül, h én ezt még NEM hallottam. Mint pl ezt.

Vége, nem lesz több, amíg ez a kormány van, tuti. Azt hirtelen nem tudom, h nyugaton is így van e, v a nem épp a szociális hálóról ismert Amerikában, de akkor is kapják be.

Arra is kíváncsi lennék, h az ovikra is ugyanez igaz lesz e, v csak a bölcsire. Mindenesetre innentől az állami bölcsi FIZETŐS. A család összjövedelmének egy főre eső részének egy negyedét (25%át) mindenki szívesen befizetheti a bölcsödei ellátásért (már csak azt nem értem, h a gazdagok épp nem lesznek állami bölcsisek, így pl nálam is ez nem épp egy magas összeg, és emiatt is keresel lehetőségeket, de akkor is hiányozni fog, ráadásul, akkor lassan értelmetlen a bölcsi.)

Nem igazán értem.

Ami még ugyancsak elszomorított azok a bölcsisek (gondozónők) sorsa. Ezt csinálja 18 éves korától. Szerintem igenis őrült felelősség kell hozzá, türelem és odafigyelés. A fiatalok értem, h élből nem vállalják, mert az albi nem jön ki belőle. Mert teszi mindezt (reggel 6tól délután 4-5ig) 75e forintért. Amiből most elvesznek ugyancsak havi 10e-t, meg az eddig ingyenes ebédjükért fizethet újabb tízet (így már csak 55e), és kötelező továbbképzésre kell járni (eddig is volt, csak..) most már saját magad fizesd ki.És ott sírt az egyik ma, h 50 évesen, ez az élete, mindig bízott abban, h csak jobb lesz, de nem, és így is lassan éhezik, de mi lesz ezután. Keressen ennyi idősen másik munkát? Hogy?

Én nem is tudom, h lehet elvárni vkitől h ennyi pénzért ennyit dolgozzon, és hogy tud megélni? És h mondják h nőtt az átlagkereset? Bár tudom tudom:

"Obama, Merkel, és Orbán beszélgetnek.
Obama: Nálunk az átlagkereset 3000 dollár, 2000-ből meg lehet élni, és nem érdekel ki mire költi a maradék ezret.
Merkel: Nálunk 2500 euró az átlagkereset, 2000-ből meg lehet élni, és nem érdekel ki mire költi a maradék ötszázat.
Orbán: Nálunk 70000 forint az átlagkereset, 100.000-ből meg lehet élni, és nem érdekel ki honnan teremti elő a fennmaradó harmincezret."

Egyik percben túlcsordulok a gyönyörűségtől. És nézek vmi hasonlót, rengeteg nevetéssel megtűzve (lehet sokan ismerik már, sorry)

Aztán visszasüllyedek, h milyen nehéz is. Hogy írnék egy bejegyzést 'a milyen nehéz akkor is anyának lenni'. Mert csak csinálod,csinálod, mégsem vezet sehova szinte. Meg megérted,megérted, mégsem jó adott percben senkinek. Magadról ne is beszélve. Az úgysem tűnik fel senkinek, mert nem hagyod, de azért belül fáj.

És ahelyett, h tovább belemerülnék ebbe a gondolatkörbe, hálát érzek, és óriási köszönetet. Visszaszívva minden hasonló gondolatot. És inkább bőgve, tovább olvasom Őt. Visszagondolva arra az első csendes hümmhümmre amit anno egyszer hallottam az első genetikán. És ugyanúgy semmit nem tudva, újabb időpontokra járva, annyi minden viaskodott a fejemben (mit tennél, vállalnád, így is?), de ezek is messzemessze elmaradnak a valóságtól. Könnyek (nem tudok most mást, bár az örömtől és a belegondolástól egyszerre) és kívánom, h sikerüljön nekik végigmenni az úton, és ember lesz a talpán.

Érzed, h baj volt, h tele volt félelemmel, h hiába erős, most nagyobb a baj nála. H lassan a lelki nehézség átcsaphat testi betegséggé is. De nem érezted mekkora a baj. Már jobban. No para, nem lesz baj. Nincs betegség, nyolcvan évig élek.Csak a féltés marad a szívemben (nagy), mikor ezt hallom.

-Már jól vagyok, csak még nem tudtam hízni, pedig rajta vagyok. (két hét múlva) Végre híztam két kilót :) (mosolyogva kúszik egy gyermek után, felkapja - 14kiló- és repülőznek). Már 54 kiló vagyok!!!!

(Istenem, vigyázz rá, nekem csak Ő van, és nem egy tini, hanem 49 lesz, mi az h ÖTVENNÉGY kiló!!!!!!)

Elörököltem. Épp én voltam a tűzokádó rút kiskacsa pár napig. (ejj azok a napok v előtte, UTÁLOM h a kis szösznyi hormonok képesek kifordítani az embert) Egyszerre a legszerencsétlenebb, teljes világfájdalom, illetve keresztben lenyelném a családom adott pillanatban.

És akkor jött szembe egy kép, mely két istenes pofonnal felért.

Két gyönyörű fürtöcske, az egyik 3-4 éves, a másik 2 körül járható kislányka volt. Fogták anyu kezét, ki középen állt, várták, h átmehessenek a vilihez, a NAGY ÚTON keresztül (ahol alig érsz át, és velünk is volt, h akkor is indul az autó, hiába látja, h nem értünk át). És felvillan, mint ostor, a FEHÉR BOT anyu kezében, az egyik kis kéz mellett. 'Akkor majd szóljatok, ha zöld lesz a lámpa és átmegyünk.'

Ki vigyáz kire? Így is lehet, és jaj milyen szépek voltak (biztos anyu is ilyen szépnek álmodja meg őket, ha nem szebbnek.

Én meg húzzam le magam az összes hülyeségemmel együtt! MOST!

És B*meg B*meg B*meg B*meg és a mütyimütyimütyi

Legyen melegebb! E célból, hosszú idő után eldöntöttük h megcsináltatjuk a bejárati ajtót! Ma volt a napja,.

És az milyen már, h a biztonságos ajtó, melyen van egy (B*meg és mütyi halom) kis tekerő belülről, h EGYSZERŰBB legyen és BIZTONSÁGOS,olyan KIRÁLYUL működik, h míg kimész felseperni az épp távozó munkások után egyszer csak csukk és a majd kétéves gyermekem bentről nevetve elteker....

Egy pillanat múlva pedig ott állsz kizárva az új ajtó előtt, fél órát könyörögsz h TEKERD AZZZZT EL,LÉCI, de nem érti, nem cssinálja, már sír bent a kicsi, és odáig jutsz, h létráról betöröd a felső negyed köríves kisablakot, átmászol, három métert ugrassz és eltekered...

Most király fagyos a lakás ebben a csodás májusi melegben...és betörtél a saját lakásodba, miután biztonságosabb ajtód lett........kivagyok....és üvöltenék.....

Furcsa pillanat, mikor látsz egy képet, melyen egy harmincéves, szőke, vékony vagány csajszi ül a motoron mosolyogva. Majd felnézel, és nem tudod megkérdezni (gyáva), h mi történt.

Az biztos, h az elmúlt egy hónapban kétszer is összefutottam ezzel a típussal. Vagány, álmodozó. Majd elrepül az idő, egy év és negyven lesz. És töri a fejét. Beültetés?, örökbefogadás?, cserélnék veled! felkiáltás. Az egyik ilyen pár volt a cicások (igen, minden józan ész ellenére, vasárnap érkezik). Basszusgitáros, buddhizmus oktató és gyógyító. Tök jó embernek tűnik, egy nagyon kedves csajszival az oldalán (a csajszi a tenyésztő). De gyermek nincs és a lakás is inkább nyaralóra hajaz.

És azóta is visszatér a gondolat, h fura érezni, h olyan mintha egy álomvilágban maradt volna. Nem bántani szeretném. Közben látom régi önmagam, aki hasonlókon gondolkodott, meg h Tibetben akar élni és 'tanulni', most mégis álomvilágnak érzem. Amennyire vonzott régen, és lenéztem a szürke kisemberek dolgozó, robotoló életét, most épp nem tudom, mennyire fontos számomra a biztos háttér.

De az biztos, h mindkét esetben és kérdésre a válasz IGEN, mert akkor is megéri a gyermek, ha nincs háttér, v ha nincs pár (azt hiszem). Bár érzem, h nehéz döntés annak, aki ebben van. És veszélyes is, h ne keseredjen meg, ha mégsem vág bele.

Jáj de nehéz kérdés.

Adva van egy ember. Aki bár nem az apám, mégis szeretem, mint ember. 21 éve ismerem. Először háttérben, majd próba családként működve. Bár ez utóbbi kamaszkorban indult, így sok harc és lázadás övezte. Majd fontos lett. Szeretem. Imádom a humorát, imádok vele túrázni, beszélgetni. Tudom, h elég nehéz eset, túl hirtelen ember. De éreztem, h ő is ad a véleményemre. Tök jó lett a kapcsolatunk, míg nem lett saját családom. Utána is jó, csak kicsit távolabbnak érzem, ritkán látom, külön őt nem keresem (pár alkalmat leszámítva), de akkor is fontos. Bár nem apa, mindig nagyapaként gondolok rá. És valahol mindig csodáltam a kapcsolatukat, mert teltek az évek, és mindig képesek voltak lángolva szeretni, tiszta szerelemmel, dúló érzelmekkel. Reményt adtak, h meg lehet csinálni. Nem biztos,h el kell múlnia a szerelemnek.

Volt ez így a nyárig. Majd vhogy mindkettő szerint vmi nem lett ugyanaz. Elmúlt? Azt mondták nem, csak mégsem találtak vissza ugyanabba a lángba. De szeretik egymást, és együtt képzelik el az öregkorukat is.

Közölték végül tegnap, h szakítottak. Most végleg. Különköltöznek, és vége. Szisz felmondott  a főorvosi székből (ok hirtelen nincs, terv más nincs, csak ha rossz vmi, ennyire hirtelen kirúg mindent a lába alól). Vmi nagy baja lehet, érzem. De már nem igazán tudom, h tudok e neki segíteni. Érzi e, h mellette állnék, mindegy h alakul.

Tudnám tartani vele a kapcsolatot később, v elveszítem? (tudom, h ez két emberen múlik, idővel dől el, mégis azóta csak ez a kérdés jár a fejemben, sajnálnám, ha elveszíteném, de nem csak rajtam múlik. Hozzáteszem, még nem beszéltem vele azóta, erőt és gondolatot gyűjtök, meg nem tudom, mindezt át tudnám e neki adni ).

:) lett egy plusz programom szombat este (igen a hosszú hétvége középső napján..), igen ESTE háromnegyed NYOLCKOR. Még most sem értem igazán, de nagyon jófej vagyok....

A meglepetés okozója egy rendőr bácsi volt az ajtóban, aki tanúként keresett engem személy szerint, de h miért pont akkor. Mindegy a körülményessége miatt elmentem vele akkor inkább és megoldottuk, de azóta is szakadok az emberen, h lehet vki ilyen FAKABÁT és KÖRÜLMÉNYESEN BESZŰKÜLT..(a történet, mit bent kiderült, még a karácsony előtti webáruházból rendeltem számtech cuccot, amit kifizetés után sem kaptam meg azóta sem, akkor 70. vásárló voltam, és nagyon bosszantott, de nem tettem feljelentést, fórumokról utóbb kiderült, h fantomcég és más is keresi ,hiába. Most ezzel kapcsban lettem tanú kérem.)

Mik a furcsaságok: -miért pont szombat este nyolckor, bőven fél év eltelt (de ez mindegy is, mert legalább megbűnhődik a tettes..)

-rendőr szerint: azért akkor jó, mert csak négynaponta dolgozik, ergo szerda lenne még jó, de el kellett volna küldje már ezt júl. 31-ig (mondom én h jó fej vagyok)

-rendőr egy pillanatra sem nézne a szemedbe, sőt elkapja a fejét, de nyolcszor megmutatja a jelvényét, még Macinak is..

-"menjünk akkor arra, jó?"(ismerem hol van), "öö, én amarra szoktam menni mindig, kérem azt ismerem, arra menjünk"(csak egy út létezik, vajon számolná a lapokat is, ha ki lenne rakva a járda, mint a "Mesterségem a halálban"?

-kihallgató szoba háttere: Alien vs Predator, az ellenség már itt van... ez óriás, fél falas plakátként

-a bent Józsi-Béla idekellmenniezértvárjmeg beszélgetésekről nem szólok..

-internet: NEM szabad OTT használni, email címe sincs...

-írja alá (nyolcmillió helyen három példányban), " ezt a tollat használhatom, ugye?" előttem hevert, de kár volt szólni.."jaj az nem az enyém, kérem mindjárt megkeresem" (és képes volt öt percig keresni a saját tollát, mert csak azt ismeri, azt meri csak használni...KÉÉÉÉÉÉSZ, ha magánemberként is ilyen én falnak mennék tőle...

Tegnap megszületett Márk fiúcska. :) Császárral, 4,5kilósan (első babaként ejha), a 37.hétre (de már ez is jó, kérdés anyácska lelke befolyásol?). Kívánom, h ne legyen bajuk, és h minden rendben legyen.

Már írtam róluk, milyen helyes, csillogó szemű fiatal pár, miután voltak nálunk. Azóta lett egykét bonyodalom, és elkél a jókívánság. Remélem ennél többel is tudok majd nekik segíteni. Bár az igazi feladat az övék, pláne lelkileg. Majdnem megjött egy hónapja, az orvosok léptek közbe, h még pocaklakó maradjon inkább, 'hidd el picur jobb az még'. És miért akart jönni korán. Talán, h segítsen a szüleinek lelki támaszt adni. Mert apácska beteg lett akkor. Tartja magát, mosolyog még mindig (mindketten ezt tették). A műtéten azóta már túl, reménykedve. Derült égből villámcsapás volt. De nem látszott rajtuk (külső szemmel). Sajnos még nincs túl mindenen, jövőhéten (pont) megindul az utókezelése. A kemó még több erőt kíván, még jobban legyengít, még szörnyűbb, mint maga a műtét. De kell. És ha mindenen túl, és minden sikerül, akkor is számos kérdés, lelki súly marad utána.

Most előveszem azt, melyben páran hisznek. Hogy távolról küldött soksok pozitív gondolat igenis segíthet. Szeretném. Küldöm. Kérem. Ők olyan jók, kérlek, ne hagyd...

És most mindketten szárnyalnak, csodálják eme gyönyörű adományt, h milyen pici, h szuszog, jaj pici Ember, és nincs szó mely ezt kifejezheti..köszönt az új élet.

Valahol mindig elképesztett az ereje. És nagyon jó embernek tarom. Mindamellett érzem, ahogy a korral egyre inkább sarkosodik, kategorikusabbá válik a nézőpontja. Egyre fontosabbak a szerinte jó értékek, és nehezebben fogad el mást. Bár nyitott, úgy mondja, egyre kevésbé hisz a liberális eszmékben, mert fejetlenséget és káoszt hoznak. Nem lehet mindent szabadjára engedni.

Hüsz volt mikor találkotunk :), hát igen korán jöttem. Majd három és fél év, már Budapesten az öcsém. Akkor még egyetemre járt. Öcsémkor már nem volt minden tökéletes, azért is vállalta be, mert az volt mondva, "majd ha egy fiam lesz, megváltozik minden". Nem így lett. 24-25 éves lehetett, két gyerek (öcsém akkor egy éves), még egyetem, idegen város, család még Erdélyben, és a gyámügy közli vagy mész, v gondozásba veszik a gyermekeket. Bevállalta. Szinte kikerült az utcára két gyerekkel, mert egy anyatigris. Szerzett koleszt (ott laktunk), tanult, éjszaka dolgozott. És kitűnővel végzett az orvosin. Még így is. :) Aztán jött a család, lett első munka Siófokon. Minden elindult. Bár szegényen nagyon, de együtt és összetartva, nagy szeretetben. Mindig önállónak nevelt, h legyen "gerincem". Tanítgatva a jóra. Figyelve, meghallgatva a másikat. Azt mondta, ő is tőlünk több, kell számára a másik véleménye, szempontja, így teljesebb a világ, és így fejlődik igazán az ember.

Aztán ugyanitt megismerte a számára következő nagy Ő-t. (Tíz lehettem cca). Titokban kezdődött, és így ment vagy hat évig. Mi tudtuk, de más nem. Az elején nem tetszett, de elmagyarázta miért fontos, és nem éltünk együtt. Családja volt, három gyerek, feleség. Nem gondolták komolyan, úristen ezt nem szabad (neveltetés). De szerették egymást. Még most is. És lángolva, ami sztem nagyon ritka lassan húsz év után. Azt mondták, azért jó, mert a hibákkal együtt szereted a másikat és a legfontosabb, mert vele tovább tudom gondolni a világot. Ez a jó társ. Terv volt, várnak míg a gyereket nagyok lesznek, és majd utána. Szoszo. Hat év után kiderült, dőlt minden, elköltözünk, mindkét oldal kitagadta őket, mert ez isten ellen van, és különben is. Ráadásul gyerekek, inkább épp kamaszkorban, indulatok ezerrel.

Ők azóta együtt. Szerelemben. Költöztek még párszor. Együtt cca három évet éltünk. De nem akart beleszólni semmibe. Néha ugyan megbántottuk az elején, nem lehet az apánk, ne is akarjon az lenni, ilyenek, de vhogy ez hamar elmúlt. Jó barátnak tartom, és nagyon jópofa ember. Vhol szeretem, mint ember, és örülök, ha látom, h így is lehet élni, ahogy ők. Tényleg lángolva szinte. :)

Mama mire vágyott egész életében? Családra. Összetartozásra, szeretetre. Nem sikerült teljesen. Már nem akartak összeházasodni. A másik oldal mostanság enyhül, de nem lesz soha Egy. (Pl.Nagy fiú most házasodott, nincs baja már Mamával, az Apját is elfogadja -vhol azért ezt sosem fogja tán megbocsátani- de az édesanyja miatt Mama nem mehet el, mert nem. De ezt legalább megbeszéli vele, és korrekt, ami sztem már hatalmas előrelépés.) Ami talán még kimaradt, a közös gyerek. Pedig vágyott rá, csak először ááá nem szabad, mikor már lehetett volna, akkor már kezdett elmúlni az idő, volt egy majdnem 42 évesen, de a negyede fele elment. Ezt sajnálja talán, de megpróbál nem erre figyelni.

Az élete jó, és szép. A vágyak fele teljesítve. De ez mindig kritikus pont marad. Az egységes, igazi, nagy család. Amire vágyik, mégis ha rossz kedve van, úgy érzi nincs meg. Sztem,  valahol sajnos az, aminek ő elképzeli nem is valósítható meg. De törekedni lehet rá. És valahol rengeteg minden kialakult már, ami eddig nem tűnt annak, h megvalósítható. Ennek is örülni kell. Jó, tényleg ritkán tör ez rá, h nem jó. Mégsem érte el. Mostis vmi hasonló érzés is kavaroghat. És tényleg, ahogy érettebb lesz, egyre inkább ezek lennének számára fontosak. Néha nagyon sarkítva, csak a célt látva ítél. S ilyenkor a jó részletek elvesznek, a nagy cél árnyékában.

No igen. Csak reflektálva a kommentre, pár dolog ami eszembe jut. Most példaként, tényleg Adélt látom, de csak ő van a környezetemben kicsi. És igen, nem szabad elfelejteni, h nagynénémnek úgy tűnt nem lehet gyereke, ezért rengeteg lombikprogramm után sikerült, negyven fele (plusz minusz). Ami zavarja, viszont picit sem tesz ellene, az az, h M-ből több XL lett a mérete. Tudom, h nehéz, de akkor v ne zavarjon, v tegyél picit ellen, amitől lesz önbizalmad (de ebbe nem szólok bele, jó másba sem, ezek csak gondolatok lesznek). De az biztos, h nem a gyerek tehet róla.

Szóval a gyerek legfőképp nem eszik. Viszont hízik. Néha nyurgul ugyan, de a kis pocak mindig visszatér. Miért nem eszik? Ez csak el van intézve annyival, h sosem evett jól,meg anno én sem (anya). De hát ki is kérne ebédet, aki végignassolja a délelőttöt. Komolyan mondom, pici kora óta, délelőtt, meg úgy bármikor, édesség, gumicukor, keksz, chips. Már hát ezt szereti, mást meg nagyon nem szeret. (Gonosz vagyok: kipróbálnám egykét nap, h nem kap mást, szerintem a normál ebédet is megenné utána, ld oviban eszik azért valamicskét).

A játék, annyiból áll, h anya ugyebár dolgozik, v házimunka, Adél beültet a tömérdek játék és TV, DVD közé. (Itt is tudom, h vannak feladatok, csak mikor kijön h mindig ez megy, akkor picit furcsa érzés, és csak a vágyat érzem, h legyen erőm majd leülni mellé.)

Lehet, h az előbbi miatt is, nagyon nem mesés, babás. Viszont szereti, ha kifestik, meg ha ékszert kap (bizsut inkább), gyűrű, fülbevaló, rúzs. (Képzelem, mennyire tűnhet ilyenkor ötévesnek). No komment, néha poén, sokszor nem.

Kevés barátja van (oviban csak, de keveset van velük azon kívül). Mindig otthon van, kertben is alig, pedig vidéken, azért lehetne kint is (én rengeteget felfedeztem, és barátokkal eljátszottunk vmerre kint, de nem kell persze így, csak az is jó volt). Ezt persze magam sem tudom, h a városban h lehet feloldani. Majd jó lenne addigra egy kertes ház, talán. Nem tudom ez h jó.

Ha vmi rosszat csinál (pl mostanság rúgja az anyját, ha rászól), nem az van elmondva, h ezt ne így csináld, hanem.., hanem " Elmegyek és itthagylak végleg." Hát ez meg inkább lelki zsarolásnak tűnik, bár nem biztos. Magyarázat helyett inkább félelmet gerjeszt. Legalábbis nekem úgy tűnt. De egy darabig beválik. Gondolom.

No meg a minden nap kap vmi ajándékot. Ez a szokás.

Picit sajnálom. Beleszólni nem akarok, nem is fogadná, a szemében gyerek vagyok még. Adélnak majd segítenék, úgy érzem, ezek a dolgok később fognak visszacsapni rá, és kérdés, h mennyire fog tudni velük megbírkózni. Azért a gond, h távol vagyunk, legalábbis annyira, h keveset lássuk. Ha később mégis ki tudsz alakítani baráti bizalmat, akkor majd tudsz segíteni is neki. Az, h mi lehet ebből? Talán semmi. Sokat alakul még. Az iskola majd vízválasztó. Én eddig mindig csak a kamaszkorra gondoltam, h mi lesz. A hely Siófok (még ott laknak mellette, iskola is ott lesz, stb.) Jó hely, én is voltam ott iskolás. No meg bulizni is utána kamaszként nyáron:). azóta sok minden változott, még több minden kavarog ott nyáron. Nyári munkaként jó pár éve ott dolgozom egy rendelőben asszisztensként. Már nem járok le bulizni, de így látom mik zajlanak. :) De ez egy másik poszt, talán majd egyszer (az biztos, h 11 éves kislány jött már fogamzásgátlóért). Mindegy, csapongok.

Milyen ember Mr. X.? "Jó szakember, jól dolgozik, csak nem szeretik a többiek. " Miért? "Mert antiszoc, nem beszélget senkivel, egy közös csapatépítős progin sincs jelen, egyből siet haza. Túl komornak tartják a többiek, és hiába dolgozik itt három éve nem ismeri senki. Nem szeretik, mert nem mosolyog, nem is beszélget velük."

Mr.X. szerelmes. 16 évesen találkozott egy lánnyal, azóta együtt. Imádja, ő ad értelmet életének. Nem tudja elképzelni nélküle. Nem volt mindig ilyen, és maga sem gondolta, h ilyen lesz, de nem bírja ki máshogy. Félelem és féltés keveredik benne, és az őrült aggodalom, no meg az üresség, ha a jövőbe néz. Love story, az életben, csak sosem hiszed, h ilyen pont veled történik meg. A hőn szeretett lány beteg lett (őrült fiatal még ehhez), sőt már áttétes, és nem lehet rajta segíteni. Hatalmas fájdalom tépi szét törékeny testét, és Mr. X. minden este rohan hozzá, h vele legyen, bár tudja nem enyhítheti fájdalmát, legalább együtt vannak. "Nem tudom, mi lesz most, v mi lesz azután.(mondja Mr.X., és megremeg a tekintete)""Erről nem tud beszélni senkivel, és nem is akar, mert úgy érzi gyenge hozzá.Ha már belekezd, úgy érzi kiszakad a szíve, nem bírja.Beleőrül, h miért történik ez velük."

Nem tudtam volna okosat mondani erre. Minden csak közhelynek tűnt, ami eszembe villant. Nincs ebben igazság. De biztos, h élete feladata lesz ez, mely akár még őt is elveszejtheti. Gyerekként úgy tartottam, h az erősek mindig több kihívást kapnak a sorstól, h vajon bírják e. Minden tanít valamire (akár olyan dolgokra, mely előző életeinkben gyengénk volt). Lehet, neki az elválást kell megtanulnia, h csak a szépre tudjon gondolni... Furcsa, h mikor élünk azt hisszük, ez állandó, pedig nem.

Azért csináltam ezt a kategóriát, h az ilyen történeteket összegyűjtsem. Érdekes, h rengeteg sors van, és mindenkinek megvan a maga küzdelme. Régebben ezeken a küzdelmeken akartam segíteni másoknak, mára úgy érzem, nem lehet. Rajta múlik, mit hoz a jövő, és gyakran nem segítenek a szavak, hisz ezekre olykor nincs is. Ami nekem marad, h meghallgassam (hátha azzal is jobb, ha már kiönti magából, legalább egyszer), és próbálok tanulni mindenből, illetve gondolatban erőt önteni a másikba. Bár mégis azt érzem, ez is teljesen más, mintha átélném. Mindenesetre mindig eszembe jut, h "lesz ez még így se",és h egy szavam sem lehet.

Tegnap találkoztunk egy taxissal. Kiderült, h van egy 11 hónapos kisfia. Hát így férfit még nem láttam csillogó szemmel mesélni (v legalábbis ritka). :) Azt mondta, h elképesztő, h korábban mindenki csak mondta, h mennyi öröm van egy kisbabával, mégis ők először inkább megijedtek, h hát jujj. Most meg, h megtapasztalta, hát igaz, sőt. Annyi boldogság, és öröm. az új élménye egy hete történt, mikor először megölelte Zsoltika. Azt mondta, szinte elolvadsz, mikor odatipegnek hozzád és a pici kezek valóban átölelnek. Hát jaj :) (egyébként karácsonyra voltak kiírva, előtte három nappal született, hát képzeljem el, h épp szentestére jöhettek haza, viszont jesszus, milyen nehéz volt neki mindent elrendezni, karácsonyi hangulatot csinálni, h a párjának is tetszen. ) :) aranyos volt ("..és drágám tettél műhót a fára"..és három napja szült, mégis mindent tökéletesnek akar, hát ilyenek a nők)

Mindenesetre aranyos volt.:)

A másik eset nem vicces. Egy nyolc hónapos kislány fiatal anyujával beszélgettem. Nagyon rémült és ijedt volt. A párja egy hónapja elhagyta őket. Egyedül maradt a kisbabussal. Annyira megviselte, h elapadt a teje, annyira nehéz volt átállniuk a szilárd evésre. Rengeteg sírás nehezítette, amit persze megértett (emiatt mindenkinek ajánlja, h korán ismertesse már a babákkal az ízeket, h ha bármi történne ne legyen ilyen nehéz). Ő meg ott volt kétségbeesve, egyedül, plusz még ez is. Csak belegondoltam, milyen érzés lehet, és mihez kezdenék hasonló esetben. Hát nagyon nem lehet egyszerű, sőt. Azt hiszem belevágnék még úgy is, persze akkor nincs választásod. Mindenesetre, mindenki, akinek megvan a szeretett pár, becsülje meg nagyon. Mindenesetre nehéz ilyenkor okosat mondani. Nem semmi helyzet.

Más, nagyim titokban, mikor náluk voltunk, adott Prücsöknek fánkot baracklekvárral. Úgy falta, h csak na. :) nagyi: "úgy nézte, h biztos megkívánta, ezért adtam neki.." :) No sebaj, remélem nem lesz belőle baj (a lekvártól nem félek, csak a fánkot nem tudom), eddig mondjuk nem lett baj belőle. Viszont imádja.:) 

Hát túl jutottunk a keresztelőn. Először is nagyszerű volt, Szasza isteni volt, végig bírta. a templomban néha ő is magyarázott a pappal :), nagyon aranyos volt. Minden jól sikerült, és mindenkinek tetszett, majdnem.Azért nem hittem el mit levágtak az elején, ami azóta csak mára tetőzik. A hülyeség ha fájna páran üvöltenének.

Kezdem ott, h a pénteki emberi történetek bejegyzésben már leírtam egy nézeteltérést T és M között. Egyébként mindkettőjüket felkértük keresztanyunak. Aznap este M átjött (ő hozta a keresztelői rucinkat, ami halálos volt:), nyakkendő meg minden :) ), és ki volt akadva, h T h beszélt vele tegnap meg aznap reggel, szerinte biztos azért mert őt is felkértük, és ha tudta volna, inkább lebeszélt volna erről minket, mert nem szeretne emiatt családi nézeteltérést. Próbáltam nyugtatni, h ez benne van a pakliban, valószínű emiatt neheztelhet rá T, de ez majd biztos elmúlik nemsoká, és nem lesz ebből  semmi baj, csak türelem. Azért fájt M-nek  mindez, mert gyerekkora óta ismeri T-t és nagyon fontos neki, szinte mintha a saját lánya lenne. És azért már T sem 12 éves, hanem lassan felnőtt, oké, h anyuja telebeszéli a fejét, de igenis kéne legyen saját véleménye is, mégiscsak 18 éves lesz mindjárt. (ebben azért van vmi sztem)

No mindenesetre azt hittem sikerült megnyugtatni. Aztán eljött a vasárnap, és a templomban jött a csavar.

M odajött, h ő nem vállalja, fontosabb a családi béke. Ezt mi hirtelen el is fogadtuk, hisz azt mondta, úgysem ezen fog múlni, és ő így is nagyon szeretni fogja Prücsök urat. Viszont T kiakadt, hatalmas hisztit levágott, h akkor ő sem lesz, és különben is, inkább hazamegy. ... Anyuja odajött, h mit csináltunk mi a lányával h így sír (no ez majdnem nekem tett be, h beolvassak neki)...

Nagy nehezen sikerült vele beszélni, azért a pap csak nézett h mi lesz itt. Jó érzés volt, h legalább öcsém és Kinga biztos pont. Nem volt idő nagyon ezen morfondírozni, túlléptünk rajta, a szertartás szépen lement. Aztán irány az ebéd. M nem jött mert dolgozni kellett menjen. De többet erről az incidensről aznap nem esett szó. Mikor este mindenki hazaért akkor jött anyu telefonja, h M-ék milyen hazugok, és különben is milyen utolsó szemétládák és milyen kétszínűek (,mert anno tíz évvel ezelőtt is...), és az ő kislányát h megbántotta most mindenki.Hétfőn mindenki kapott egy email-t h mindenki hazudik, ők többet nem is jönnek senkihez (ebben én is és mi is benne vagyunk). Most itt tartunk.

Hát 1. Nem hiszem el, h ilyen lehet vki. Ez nem erről szól, és nem  érti. Felhasználja a saját magyarázatára,eszközére  h miért haragszik épp.

2. Már a templomban mondtam Oszinak, h még az is baj lesz h előtte próbáltam őket békíteni, és most tessék, én is hazudok, meg különben is, h mertem Kingát is keresztanyunak odaállítani. Hát már bocsánat, ezt nem ők döntik el, és igenis, vhol ha vki elpanaszolja magát, én igenis olyan vagyok aki próbálja csitítani. Nem hiszem h mindig ki tudsz ezekből maradni, viszont törekedhetsz arra, h ész érvekkel egyik oldalra sem állva igyekezz egy másik szempontot is megmutatni, hátha ezzel csitítani tudod a kedélyeket.

3.Abszolút jogtalan egy ilyen tiszta dolgot felhasználni ehhez hasonló veszekedésekhez, azért mindenkinek lehet volna több esze.

Persze nekem is, még rá kell jönnöm, h lehet úgy békíteni, h ne lehessen azt felhasználni, de önmagadhoz is hű maradj. Oszi azt mondja, nem szabad ezekbe belefolyni, amit értek is, és nem is hittem, h belefolytam. És nem tudom, h lehet nem jobban belefolyni. Meghallgattam két embert, és megpróbáltam picit tompítani a mérgüket, h érezzék, a szeretet fontosabb... nem jól sült el.

ui:Nem tartom helyesnek, h egy nap után megmondom, h többet nem jövök. Ez a kersztanyu? ennyi is volt? No ezért mondtam, h majd a tettek idővel eldöntik ki az és ki nem.

Ejj, még rengeteg gondolat kavarom, igyekszek nem gondolni rá, bár még nehéz..

Milyen nehéz is a kamaszkor, mikor először látod meg a családod tagjaiban, h ők is csak emberek. T-nek egyik kihívása lesz, h levetkőzze anyuja 'mindenben csak a rosszat látom meg ' gondolatait. a vicces, h az egész hasonlít egy bűvkörhöz, ugyanis teljesen rendben volt a nyáron, h nem volt otthon, hanem távol tőle dolgozott. most, h visszament sulizni, pár hét alatt átvette újra a légkört. 

Nem szeretem a féltékenykedést és a furkálódást, pláne családon belül, pedig hát emberi.

T:-Elegem van, velem senki sem foglalkozik. Nem akar senki elkísérni az orvoshoz, pedig tényleg fáj.

én:-Ez nem igaz, szívesen elkísérünk mi is meg M. is, csak előre beszéljük meg.

T.:-Apum már biztos rég felvitt volna, csak ő szeretett. (apujuk négy éve halt meg, sajnos, és mindenkiben még nagyon él ez a fájdalom)

T.:-egyébként én már kiismertem a családom. M. féltékeny, A.-ék szarkavarók és irigyek, anyumnak meg semmi sem jó és nem szeret, annak örülne ha meg sem szült volna.

én.:ez absz.nem igaz, csak emberek, de mindenkinek fontos vagy. (Őrült nehéz elmondani egy kamasznak, h ezek a gondolatok majd elmúlnak, illetve amit M. és A-ék fele érez, az nem igaz, anyuja beszéli bele a fejébe de nincs alapja)

T.:- M. irigy mert én leszek keresztanyu, most már mindegy legyen ő és kész, nem érdekel !

Hát sejtettem, h ez is lesz. Direkt úgy kértük fel M-et h T-vel először megbeszéltük, akkor még nem volt gond, de ez is anyu, elképesztő mi mindent képes belemagyarázni a dolgokba, és mennyire kiállhatatlan. Ez nem presztizs, és nem verseny, no meg pláne nem róluk szól.  Külső szemlélőként lenyűgöz vhol, h az emberek mennyire kicsinyesek és vicces, h minden családban meglesznek a sajátos kis emberi harcok és problémák (tisztelet a kivételeknek).

Mindenesetre M. szabadnapot vett ki, reggel felkelt, hétkor kabátba bújt h elvigye T.-t orvoshoz (egyébként szinte saját gyermekeként, v testvéreként szereti ezt a kis dilist). 7.10-kor kapja a telefont h nem kell menni, mert anyuval a buszon ülnek. Hát csatt. Megértem. Ha ma írtam volna meg a tegnapi "minden lében-bejegyzést" akkor ma a szarkavarás mesterfokon címet adnám neki.

A család sztem esély, h a mindennapok nehézségeiben, szeretetet tudj adni, és viszont, ami ezután erőt ad a dolgokhoz. Egy szín a szürkeségben. Esély, h jól induljon a nap, és innen elrugaszkodva még magasabbra repülhess. ...

Miért van az, h a negyed nyolc nem tűnik olyan vészesnek, mint a hét tizenöt. Ez utóbbikor nem esik túl jól egy nem várt telefon, pláne, ha az illető addigra már kétszer keresett. Fő a buzgalom, és a bizonyos korszakban nem tudok négynél tovább aludni és úgy gondolom másnak sem kell hozzáállás. "Kérlek kísérd el Tixit orvoshoz, nőgyógyászhoz ma délelőtt, a fél kilencessel fog menni." Rebegtem egy okét félig álmomban, miközben kezdett bekúszni pár nem pont reggel jóleső gondolat - nem igaz, h ez most dőlt el, nem lehetett volna esetleg már tegnap szólni?

No mindegy kikászálódás, szólok Oszinak, kávé. Oszi megkér hívjam fel Trixit is, csak h pontosan tudjam mikor hol.

..."Anyu már hívott? Hm? Pedig nem ma megyek, hanem holnap, megbeszéltem már Marival is és együtt megyünk, de köszönöm."

Hát nem hiszem el komolyan, azóta is kicsit dühít, h hogy lehet vki ennyire 'én eldöntöm mások életét, és megmondom, kinek mit kell csinálni' ember. Úgy tudja közölni a dolgokat, mintha már fix lenne , közben kiderül, h csak ő egyedül döntette el, ráadásul a mások dolgairól van szó.

Hát nem az első ilyen eset, néha úgy fel bír bosszantani, ráadásul tanácsot sosem fogad el , meg persze ő mindig csak jót akar. Ilyen az én "anyós jelöltem".

Ha bármikor ehhez kezdenék hasonlítani, kérek mindenkit a köz érdekében lőjön le. Remélem nem igaz a régi mondás, h a fiúk elveszik a saját anyjukat, v legalábbis az ahhoz hasonló embert. Nem akarok ilyen lenni soha. Persze félreértés ne essék, nincs köztünk nézeteltérés, és asszem lehetne rosszabb is. De néha úgy felhúz.